Janne Teller: Semmi könyvkritika

„Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.-” és ezzel Pierre Anthon otthagyja az iskolát.

Ismerősnek tűnik a helyzet? Sokszor érzed úgy, hogy fölöslegesen vagy ott valahol, fölösleges dolgokat tanulsz, és egyáltalán, semmihez sincs kedved? Egyébként is, hipp-hopp meghalsz, minek erőlködni, hiszen mindennek vége lesz. Nihilizmus. Magas fokon.

Nem, ne hagyd, hogy ez az érzés elhatalmasodjon rajtad! Pierre Anthon is súlyos árat fizetett miatta...

Onnantól kezdve, hogy nem jár többet iskolába, Pierre egy szilvafán ülve fejtegeti, magyarázza azt bizonyos előbbi elképzelését osztálytársainak, és magas fokon műveli a semmit. A többiek azonban nem hagyják magukat: lázas gyűjtögetésbe kezdenek. Be szeretnék bizonyítani, hogy igenis van értelme az életnek! Megszületik a Fontos Dolgok Halma. Ha valaki számára rendkívül fontos dolgot- valamit, ami élete értelmét adja,- áldoz fel a Halom érdekében, az annál értékesebbnek számít.

Minél jobban fáj a fölajánlott valaminek az elvesztése, annál nagyobb volt annak értelme is.

Mindig a legutóbbi áldozat választja ki, hogy ki legyen a következő, és hogy az illetőnek mivel kell gazdagítania a Fontos Dolgok Halmát. A gyerekek tulajdonképpen kényszerítik egymást, hogy mondjanak le a számukra fontos dolgokról, és az idő előrehaladtával elharapódzik a helyzet: egyre komolyabb és komolyabb tárgyakat, dolgokat kellene föláldozni, és többeket lassan már csak a bosszú vezérel, hiszen ők maguk is kegyetlen feladatokat kaptak, akkor miért ne kívánhatnának mástól- ha lehet- még szörnyűbb lemondást?

A szereplőket- közülük is a gyerekeket- önkényes módon típusoknak kereszteltem el, ami amúgy a fogalom valódi jelentését vizsgálva nagyjából meg is állja a helyét. (A típus olyan szereplő főként a realista irodalomban, aki- bár vannak saját, egyéni tulajdonságai,- bizonyos társadalmi csoportokat képvisel, ezeknek a jellemző sajátosságait viseli magán. Ezek a tulajdonságok különösen fontos szereppel bírnak a műben.) A gyerekek személyiségét vizsgálva azt figyelhetjük meg, hogy a történet során nem ismerjük meg a jellemüket igazán, hanem egy-egy tulajdonságuk kap hangsúlyos, kiemelt szerepet. A szereplők a mai fiatalság egyes csoportjait képviselik. (Például stréber/jó tanuló, menő, vallásos, stb.)

A következő gondolatot- nem biztos, hogy egészen pontosan így volt, a saját véleményem szerint alakítottam át- az Interneten olvastam, már nem tudom, hol. A gyerekek tárgyakat raknak a Halomba. Olyan tárgyakat, amik egy,- a már említett,- a történet szempontjából leglényegesebb tulajdonságukat, valamint az életük értelmét jelképezik. A kézzel fogható dolgokról valóban lemondanak, azonban az értékük megmarad, hiszen azt nem tudják- még ha akarják, akkor sem- a Halomra rakni. Éppen ezért olyan szörnyű, ami az egyik lánnyal, Sophie-val történik: ő az egyetlen, akinek magától az értéktől is meg kell válnia, be kell szolgáltatnia azt...

Persze aztán nem marad titokban, hogy mit művelnek a fiatalok az üres pajtában. Megjelenik a média, a Halom gazdát cserél, Pierre Anthon pedig gúnyos mosollyal szemléli az élete értelmét vesztett társaságot, ráadásként rúg egy utolsót, hatalmasat a szerencsétlen Sophie-ba is. Nem, a gyerekek nem jönnek rá, hogy attól, mert- teszem azt- az imaszőnyeg, a kereszt már más tulajdonát képezi, a vallás, mint érték, még mindig az övék maradt. Sophie persze kivétel...

Janne Teller művét először betiltották Dániában. Aztán kötelező olvasmány lett belőle. Azt hiszem, nem véletlenül.

Elég beszédes az is, hogy amikor az utolsó oldal végére értem és becsuktam a könyvet, percekig csak bámultam magam elé, és próbáltam feldolgozni az olvasottakat.

Többek között van egy másik, Minden című kötete is az írónőnek, ami novellákat tartalmaz. Ezt még én sem olvastam, de ha valakinek tetszett a Semmi, egészen biztosan nem fog csalódni ebben sem.

Értékelés:

★★★

Emma Viola Black

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése